Egészségnap
Egészségnap
Az iskolai egészségnap 2011. szeptember 29-én és 30-án került megrendezésre, az épület második emeleti beugrójában. Az érdeklődők mind a két napon részt vehettek különféle egészségügyi felmérésekben: vércukorszint-mérés, izom-, testzsír-százalék és vízháztartás-mérés, valamint vérnyomás-mérés. Ezen kívül a kíváncsiabbak különböző pszichológiai teszteket tölthettek ki, és bővíthették ismereteiket önmagukról és a testi-lelki egészség velejáróiról. A diákok körében különösen nagy érdeklődés volt a felmérések iránt, ami a jutalomfalatok (apróra vágott gyümölcsök) fogyásával sem csökkent.
A helyszínen kiállított plakátok mellett számos elvihető prospektust is találhattak a fiatalok a helyes táplálkozásról, a vitaminokról, a mozgásról, a stressz és alvás témájából és a szűrések népszerűsítéséről. Az egészségnap ideje alatt megtekinthetőek voltak az új könyvtári könyvek, valamint a folyamatosan vetített egészséges életmóddal kapcsolatos filmek és képsorok is. Aki kedvet érzett hozzá, részt vehetett az egészségnapi kvíz játékban, amelynek helyes megoldásához a helyszínen lévő egészségnevelő plakátok és kiírások elolvasása adott segítséget. A helyszínt a hetedik osztályos tanulók „Egészséges élet” témában készült festményei díszítették.
Burits Anna (iskolapszichológus) és Danka Gitta (védőnő)