Letöltés: SZMDZ.DOC
Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek
Szent Margit Gimnáziumának
Szervezeti és Működési Szabályzata
2009.
I. Bizalom és felelősségtudat
KEDVES MUNKATÁRSAK!
A Szent Margit Gimnázium munkatársai, (tanárok, takarítók, karbantartók, irodai dolgozók, stb.) egy nagy múltú közösséghez, Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja köré szerveződő közösséghez tartoznak. Azok a szabályok, amelyek a munkánkat és életünket meghatározzák, nem egyszerűen csak a közös munka és élet menetét biztosítják, hanem egy nagy múltú, magyarságát és kereszténységét megélő közösség értékeit és szellemiségét bízzák ránk, és azt kell közvetíteni a diákok felé.
Célunk és feladatunk szintézist teremteni a műveltség és a keresztény értékrend, másfelől a hit és az élet pólusai között. Olyan közösséget építeni, amelyben kibontakozhat a magyar szellemiség. Olyan személyiségek formálását kell elősegíteni, akik felelősséget éreznek egymás iránt, a közösségük és a magyar nemzet iránt.
„Az oktatási rendszer csak annyira jó, amennyire a tanárok, akik alkotják.”
„Az eredményes tanulás elképzelhetetlen színvonalas tanítás nélkül.”
„A kiváló teljesítményhez gyermekek többségének sikere szükséges!”
Bizalom és felelősségtudat!
II. A gimnázium meghatározása
Elnevezése:
Szent Margit Gimnázium
Székhelye:
1114. Budapest, Villányi út 5-7.
Levelezési címe:
1518. Bp. Pf. 41.
A gimnázium típusa:
négyosztályos gimnázium
ötosztályos gimnázium
hatosztályos gimnázium
A gimnázium alapítója: Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja
Címe: 1085. Budapest, Horánszky utca 17.
Az alapító okiratot 1901 / 96. 06. 27. / 22 szám alkotta meg 1996. augusztus elsején, a Kongregáció Tartományfőnöknője.
A gimnázium jogi személy. A fenntartó önálló gazdálkodással és bérgazdálkodással ruházta fel.
A gimnázium kiadmányozási joga az igazgatót illeti meg.
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján, a gimnáziumi nevelési és oktatási célok vállalása mellett, feladata a tanulókat vallásos és hazafias szellemben erkölcsös állampolgárrá nevelni, valamint az átlagosnál magasabb általános műveltséget, legalább két idegen nyelvben való jártasságot és lehetőleg középfokú nyelvvizsgát biztosítani részükre. Célunk magas szintű oktatással felkészíteni tanulóinkat a felsőfokú oktatási intézményekben történő továbbtanulásra és helytállásra.
A gimnázium sajátossága, hogy minden tanuló egy vagy két tantárgyból emelt szintű oktatásban részesülhet, melynek során a tantárgyakat magasabb óraszámban, elmélyültebben tanulhatja. Másik jellegzetességünk, hogy az idegen nyelvválasztási lehetősége szélesebb skálájú az átlagosnál. Tanulhatnak angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol és latin nyelvet.
Feladatunk, hogy a tanulókat módszeresen és kritikusan megismertessük a tudomány és a kultúra alapjaival.
Gimnáziumunk ezen kívül biztosítja a vallásos nevelést a katolikus, református és evangélikus diákok egyháza szerinti hitoktatás keretei között. Olyan tanulókat akar nevelni, akik igyekeznek elsajátítani a sajátos keresztény erényeket: mint a megbocsátás, alázat, szolgálatkészség, szelídség, türelem, kitartás, a lelkiismeret érzékenysége, az önnevelés igénye. Életük céljának tekintik Isten róluk alkotott tervének megvalósítását, szeretetük növekedését.
A testileg és lelkileg egészséges, művelt ember nevelésére törekszik, aki érti és értékeli a szépet, az igazat, a jót, a szentet, és tehetségéhez mérten igyekszik mindezt megvalósítani életében.
Nyitott akar lenni a kor kihívásaira, modern műveltségű és egyszersmind az Egyházhoz, a benne élő Krisztushoz hű nemzedékeket akar nevelni.
A gimnázium Árpád-házi Szent Margit nevét viseli. Szent Margit élete példájával nevelt a szociális érzékenységre, embertársaink tiszteletére, hálaérzetre a szülők, tanárok, nevelők iránt. Tanít a szeretetre, szerénységre, egyszerűségre és kötelességtudatra.
4. A gimnázium alaptevékenysége
A gimnázium alaptevékenysége az alapító okirat szerint:
gimnáziumi nevelés és oktatás.
Kiegészítő tevékenység az étkeztetés és a tantermek kiadása.
5. Személyi és időbeli hatály:
Az SZMSZ és a mellékletét képező szabályzatok, a gimnázium minden munkavállalójára, tanulójára, a tanulók szüleire, az iskolával jogviszonyban lévő harmadik személyekre, az iskola helyiségeit használókra kötelező. Hatályba a fenntartói jóváhagyás időpontjában lép és érvényes a következő módosítás hatályba lépéséig.
III.
A gimnázium szervezeti rendje
A gimnázium jogi és gazdálkodási helyzete
A gimnázium jogi személy.
A fenntartó önálló gazdálkodási és bérgazdálkodási joggal ruházta fel. A gimnázium fenntartási és működési költségeit a naptári évekre összeállított fenntartói költségvetés biztosítja.
A fenntartó köteles gondoskodni a költségvetés alapján az alapfeladatok ellátásához és a gimnázium működéséhez szükséges pénzeszközökről.
A gimnázium felelős vezetője
A gimnázium egyedüli felelős vezetője az igazgató. Az igazgató megbízása a fenntartó joga és kötelessége.
Felelős a gimnázium szakszerű és törvényes működéséért, az ésszerű és takarékos gazdálkodásért, gyakorolja a gimnázium munkavállalói felett a munkáltatói jogokat, és dönt a gimnázium működésével kapcsolatos minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörbe.
Képviseli a gimnáziumot állami és egyházi szervek és más harmadik természetes vagy jogi személy előtt.
Iskolaképviseleti jogkörét átruházhatja az igazgatóhelyettesekre és a gazdasági vezetőre.
Megszervezi a tanulók zavartalan munkavégzéséhez szükséges feltételeket. Megszervezi a gimnáziumi munka folyamataiban az ellenőrzéseket.
Feladatkörébe tartozik különösen:
a gimnázium katolikus szellemének megőrzése,
a munkatervek elkészítése, illetve elkészíttetése,
a nevelőtestület vezetése,
a nevelő és oktató munka irányítása és ellenőrzése,
a Pedagógiai Programban, az SZMSZ-ben, a házirendben a módosítások előkészítése,
a tanév helyi rendjének elkészítése,
a kirándulások engedélyezése,
a beiskolázás megszervezése és lebonyolítása,
jutalmazási és fegyelmi kérdésekben döntés,
a panaszok és a közérdekű bejelentések kivizsgálása,
óralátogatások végzése,
az évenkénti lelkigyakorlat biztosítása,
döntés a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos kérdésekben,
felelős a nemzeti és iskolai ünnepek méltó megszervezéséért,
felelős a gimnázium évkönyvének szerkesztéséért,
felelős az oktatási hatóságok részére kiadott jelentésekért,
a javaslattevés kitüntetések adományozására,
a továbbképzés engedélyezése,
a sajtóügyekben eljárás,
a külföldi kiküldetés engedélyezése, ill. jóváhagyása.
4. Az igazgató vezető beosztású munkatársai
Az igazgató közvetlen munkatársai:
a rendi igazgatóhelyettes
az általános igazgatóhelyettes,
az oktatási igazgatóhelyettes,
a gazdasági igazgatóhelyettes.
Hatáskörük és illetékességük kiterjed mindazon területekre, amelyet a jelen szabályzat tartalmaz.
Az igazgatóhelyettesi megbízásokat a fenntartóval történő előzetes egyeztetés után az igazgató adja.
Az igazgató távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő kérdésekben az általános igazgatóhelyettes helyettesíti.
Együttes akadályoztatásuk esetén az oktatási igazgatóhelyettes látja el a helyettesítői feladatokat.
Tartós távollét (két héten túli időtartam) esetén a fenntartó határozza meg a helyettes személyét.
Igazgatóhelyettesi megbízást csak megfelelő képesítéssel rendelkező tanár kaphat, és határozott időre szól.
4. 1./a Rendi igazgatóhelyettes
A rendi igazgatóhelyettes feladatkörét, jogait és kötelességeit a Rend Tartományfőnöknője határozza meg.
4. 1/ b Általános igazgatóhelyettes
Jogai és kötelezettségei:
részt vesz a tantárgyfelosztás megtervezésében
felügyeli és szervezi az órarendkészítést,
szervezi és lebonyolítani segíti a felvételit a gimnáziumba,
szervezi és lebonyolítja a gimnáziumban az érettségi vizsgákat,
félévente ellenőrzi a nevelő-oktató munkával kapcsolatos feladatok határidejének betartását,
ellenőrzi az anyakönyvek és naplók vezetését,
szervezi az óralátogatásokat,
tanórák látogatása,
a tanóravédelem elvének érvényesítése,
a szakmai munkaközösségek munkájának ellenőrzése.
4.1./c Oktatási igazgatóhelyettes
Jogai és kötelezettségei:
az intézmény statisztikai jelentési kötelezettségeit teljesíti,
határidőre teljesíti az adatszolgáltatásokat,
felelős a javító és az osztályozó vizsgák megszervezéséért és lebonyolításáért,
szervezi a tanórák helyettesítését,
összegezi, és a naplók ellenőrzése után továbbítja a gazdasági irodának az iskolában jelentkező túlórákat és helyettesítéseket,
koordinálja a tanórákon kívüli foglalkozásokat,
ellenőrzi a nevelő-oktató munkával kapcsolatos feladatok határidejének betartását,
ellenőrzi az anyakönyvek és naplók vezetését,
részt vesz a nevelői-oktatói munka eredményességének ellenőrzésében,
a munkafegyelem vizsgálata, tanóra látogatás,
a tanóravédelem elvének érvényesítése,
az igazgató által számára kijelölt szakmai munkaközösségek munkáját figyelemmel kíséri.
4. 1./d Munkaközösségek feladatai
A munkaközösség szakmai, módszertani kérdésekben segítséget ad a nevelési – oktatási intézményben folyó nevelő és oktató munka tervezéséhez, szervezéséhez, ellenőrzéséhez.
A szakmai munkaközösséget a szaktanárok alkotják.
Az alakuló ülésen javaslatot tesznek a szaktanárok a munkaközösség vezető személyére, akit az igazgató bíz meg minden tanévre.
Kialakítják a közel egységes követelményrendszert, felmérik és értékelik a tanulók ismeretszintjét.
Összehangolják az érettségi vizsgák szóbeli feladat- és tételsorait.
A munkaközösség tagjai kötelesek figyelemmel kísérni és támogatni a pályakezdő pedagógusok munkáját.
Az intézmény szakmai munkaközösségei az alábbiak:
Osztályfőnöki
Magyar nyelv és irodalom
Történelem
Matematika
Angol nyelv
Német nyelv
Latin nyelvek
Fizika
Kémia
Biológia
Földrajz
Informatika
Művészeti
Testnevelés
A munkaközösség-vezetők feladata:
összeállítják a munkaközösség éves programját,
javaslatot tesznek a tantárgyfelosztásra saját szaktárgyukban,
javaslatot tesznek a tankönyvválasztásra,
az emelt szintű képzési csoportokra javaslatot tesznek,
összegyűjtik a szakkörök indításával kapcsolatos javaslatokat,
felügyelik az érettségi tételek szakmaiságát,
óralátogatásokat végeznek,
szervezhetnek bemutató órákat,
figyelemmel kísérik a szaktárgyi versenyek kiírását, az oktatási igazgatóhelyettessel összehangolják a nevezést és a versenyek lebonyolítását,
közreműködnek a tantárgyak iskolán belüli egységes értékelésének kidolgozásában,
javaslatot tesznek a tantárgy oktatásának fejlesztési lehetőségeire,
javaslatot tesznek a szaktantermek, oktatástechnikai eszközök fejlesztésére, bővítésére,
javaslatot tesznek a munkaközösség pénzügyi keretének elköltésére,
tanév végén írásban beszámolnak a munkaközösség munkájáról az igazgatónak,
javaslatot tehetnek kitüntetésre, jutalmazásra.
4.1./e Osztályfőnökök tevékenységével kapcsolatos elvárások, feladatok
A keresztény pedagógia elvei és gyakorlata szerint nevelik tanítványaikat. Célzatosan összehangolják osztályukban a nevelési tényezőket, mindent megtesznek azért, hogy osztályuk jó közösséggé váljon. Tanítványaik családi hátterének és személyiségének alapos megismerésére törekedve - a gimnázium nevelési céljainak megfelelően, azokkal azonosulva - formálják diákjaik személyiségét, segítik önismeretük, hivatástudatuk fejlődését.
Megkülönböztetetten figyelnek azokra, akik képességeikhez mérten gyengébben teljesítenek, felderítik az okokat és segítenek kiküszöbölni azokat. Keresik a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók megsegítésének módjait.
A hivalkodó megjelenés esetén intézkednek. (miniszoknya, arcfestés, testékszer, rasszista és vallásellenes pólók, stb.)
Folyamatos jelenlétükkel is igyekeznek kifejezni az osztályukkal való törődésüket. (szünetekben, lelkigyakorlaton, kirándulásokon, osztálymiséken való részvétükkel)
Figyelemmel kísérik tanítványaik tanulmányi eredményeit.
Koordinálják és segítik az osztályukban tanító pedagógusok munkáját, látogatják óráikat.
Figyelemmel kísérik, hogy az osztály tanulói a teherbírásukkal összhangban vállaljanak részt a tanórán kívüli választható elfoglaltságokból.
Az osztályban tanító pedagógusokkal együtt javaslatot tesznek félév végén a tanulók magatartási és szorgalmi jegyeire.
Javaslatot tesznek a tanulók jutalmazására, segélyezésére.
A házirend szerinti fegyelmező intézkedéseket szükség esetén meghozzák.
Engedélyt adhatnak tanulók tanórai távolmaradására évente három nap időtartamra.
Rendszeresen tájékoztatják osztályukat az iskolai feladatokról.
Az osztálynak tanulmányi kirándulást szerveznek.
Gondoskodnak osztályuk kötelező iskolai orvosi vizsgálaton való részvételéről.
Évente legalább két szülői értekezletet tartanak, de törekednek a folyamatos kapcsolattartásra az osztály tanulóinak szüleivel.
Nevelő-oktató munkájukhoz osztályfőnöki tanmenetet készítenek.
A kitűzött határidőkre elvégzik az osztályukkal kapcsolatos ügyviteli teendőket /anyakönyv, osztálynapló vezetése, érettségivel kapcsolatos teendők/.
4.1./f Tanárokkal kapcsolatos általános elvárások, valamint tevékenységükkel kapcsolatos feladatok
A gimnáziumi élet egészére figyelve segítik a közösség tagjainak emberi és hitbeli kibontakozását.
A gimnázium tanárai a tanulókkal és szülőkkel kapcsolatban a szeretetről és diszkrécióról nem feledkezhetnek meg.
Rendszeres önképzéssel és továbbképzéseken való részvétellel fejlesztik szakmai és pedagógiai műveltségüket.
Kapcsolatot tartanak a tanulók osztályfőnökével, a szülőkkel és tanártársaival.
A gimnázium tanulóitól csak a mindennapi életben szokásos mértékű ajándékot fogadhatnak el.
A gimnázium szellemiségének elfogadása mindenkire nézve kötelező.
A szolgálati titok megőrzése a gimnázium minden tanárára nézve kötelező.
Tantárgyanként, osztályonként, ill. csoportonként megtervezik éves munkájukat, tanmenetben vagy témaköri tanmenetben rögzítik és a munkatervben meghatározott időre a szakmai munkaközösség-vezetőnek, beadják az elkészített dokumentumokat.
A megtartott órák sorszámát, anyagát, az óráról hiányzó tanulókat rendszeresen bejegyzik a naplóba.
Szakmailag és módszertanilag alaposan felkészülnek. Órájukat pontosan kezdik és fejezik be.
A szakmai munkaközösség terve alapján részt vesznek a tehetséggondozásban és felzárkóztatásban.
A témazáró dolgozatok időpontját legalább egy héttel előbb kell közölni. Egy tanítási napon két témazáró dolgozatnál több nem íratható.
A dolgozatokat legfeljebb két héten belül kijavítják, értékelik és kiadják a tanulónak. A dolgozatok és szóbeli feleletek érdemjegyeit beírják a naplóba.
A szülői házzal való kapcsolattartás érdekében évente legalább két fogadóórát tartanak.
Kötelezően részt vesznek a nevelőtestületi értekezleteken.
A munkatervben rögzített tanulmányi kirándulásokon, iskolai rendezvényeken részt vesznek.
A tantestület tagjai a tantermekben, szertárakban, tornateremben és öltözőben rendet tartanak.
Más feladatokkal az igazgató megbízhatja a pedagógust, ezért külön díjazás illeti meg: helyettesítés, a tanulók versenyekre utaztatása, csereprogramokban való részvétel, órarendkészítés, nagyobb iskolai rendezvény rendezése, stb.
Az új kollégákkal szemben támasztott elvárások:
Keresztény elkötelezettségű, a rend szellemiségével és az iskola nevelési-oktatási programjával azonosuló tanár legyen.
Rendelkezzen a megfelelő képesítéssel.
4.3 Gazdasági igazgatóhelyettes és munkatársai
A gazdasági igazgatóhelyettes szakirányú képesítéssel rendelkező személy lehet.
Jogállása:
Az iskola igazgatója a fenntartó egyetértésével bízza meg, állapítja meg az illetményét.
Beszámolási és tájékoztatási kötelezettséggel tartozik az iskola igazgatójának.
Az igazgatóval együtt a gimnázium számlája feletti rendelkezési joga van.
Felelősség terheli a gimnázium költségvetésének, az azzal kapcsolatos hatályos gazdasági jogszabályok betartásáért.
Feladata:
ellenőrzi a házipénztári kifizetések jogosságát, az ezzel kapcsolatos bizonylatok alaki, tartalmi és formai előírásának betartását,
ellenőrzi a technikai alkalmazottak munkaidejének, munkájának és munkarendjének betartását,
gondoskodik arról, hogy munkafolyamataiban a kapcsolódó ellenőrzés biztosítva legyen / folyamatba beépített ellenőrzés /,
naprakész nyilvántartást vezet a munkavállalókról,
Munkatársai: gazdasági ügyintézők, gondnok, pénztáros, kézbesítő, takarítók, portás, konyhai dolgozók, kertészek, stb.
A titkárság feladata és kötelessége:
- a tanulók személyes adatainak naprakész nyilvántartása,
- a bizonyítványok és anyakönyvek őrzése és a régiekről másolatok, ill. másodlatok kiadása,
- hivatalos dokumentumok irattározása,
- aktuális ügyek intézése.
Feladatuk az iskolavezetés munkájának és a tanárok adminisztrációs tevékenységének segítése.
A munkájuk végzése során fokozottan kell ügyelniük a szolgálati titok megtartására, és a személyiségi jogok tiszteletben tartására.
4. 4 Nevelőtestület feladatkörébe tartozó ügyek
A tanév során a nevelőtestület az alábbi állandó értekezleteket tartja: alakuló, tanévnyitó, tanévzáró, félévi és év végi osztályozó, őszi és tavaszi nevelési értekezlet.
Amennyiben a nevelőtestület tagjainak egyharmada írásban kéri vagy a gimnázium igazgatója szükségesnek látja, rendkívüli nevelőtestületi értekezlet hívható össze, az intézmény problémáinak megoldására. Az értekezletet az igazgató hívja össze.
A nevelőtestület értekezletein jegyzőkönyv készül az elhangzottakról.
A nevelőtestület határozatait iktatni kell.
Kedden délutánra semmilyen program nem szervezhető, mert a hét ezen napján szervezzük az értekezleteket.
A nevelőtestület döntési körébe tartozik:
- pedagógiai program elfogadása és módosítása,
- a szervezeti és működési szabályzat elfogadása és módosítása,
- az éves munkaterv elfogadása,
- a gimnázium munkáját átfogó beszámolók elfogadása,
- a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása,
- a házirend elfogadása,
- a tanulók magasabb évfolyamba lépésének, osztályozó vizsgára
bocsátásának eldöntése.
A nevelőtestület véleményt nyilváníthat vagy javaslatot, tehet a gimnázium működésével kapcsolatos kérdésekben.
A nevelőtestület átruházhatja:
a szakmai munkaközösségekre,
egyes pedagógusokra döntési és véleményezési jogosultságát.
A szakmai munkaközösségek félévenként írásbeli beszámolót készítenek az átruházott hatáskörben végzett tevékenységükről.
IV.
Az intézet munkarendje
A Szervezeti és Működési Szabályzat a gimnázium alkalmazotti jogviszonyban álló felnőtt alkalmazottainak helyi munkarendjét szabályozza.
A tanulók munkarendjét a mellékletben található házirend tartalmazza.
Az alkalmazottak munkarendje
A közoktatásban alkalmazottak körét a közoktatási törvény 15. §-a, az alkalmazási feltételeket és a munkavégzés szabályait a 16-17. §, a pedagógusok jogait és kötelességeit a törvény 19. §-a rögzíti.
Az alkalmazottak munkarendjét, munkavégzésének és díjazásának egyes szabályait a Munkaügyi Szabályzat tartalmazza, összhangban a Munka Törvénykönyve és az idevonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel. A munkavállalók érdekeik képviseletére Üzemi Tanácsot alakítanak a törvény szerint.
a./ A pedagógusok munkarendje
A közoktatási törvény 16. §-a szerint a “nevelési-oktatási intézményben dolgozó pedagógus munkaideje a kötelező órákból, valamint a nevelő, illetve nevelő-oktató munkával, vagy a tanulókkal a szakfeladatának megfelelő foglalkozással összefüggő feladatok ellátásához szükséges időből áll”.
A pedagógusok napi munkarendjét, a felügyeleti és a helyettesítési rendet az igazgatóhelyettesek állapítják meg. A konkrét napi munkabeosztások összeállításánál figyelembe lehet venni a tanároknak a gimnázium igazgatójához benyújtott javaslatait a tanórákra elkészített órarend függvényében.
A pedagógus a tanítási, foglalkozási beosztása szerinti órája előtt 10 perccel a munkahelyén, illetve tanítás nélküli munkanapok programjának kezdete előtt 10 perccel annak helyén köteles megjelenni.
A tanórát a becsöngetés után haladéktalanul el kell kezdeni, de kicsöngetéskor be kell fejezni.
A pedagógus a munkából való rendkívüli távolmaradását, annak okát előző nap, de legkésőbb az adott munkanapon, reggel 7,30 óráig köteles bejelenteni az oktatási igazgatóhelyettesnek vagy más vezetőnek, hogy helyettesítéséről intézkedhessenek.
Egyéb esetben a pedagógus az igazgatótól kérhet engedélyt legalább 1 nappal előbb a tanóra vagy foglalkozás elhagyására vagy elcserélésére. A tanmenettől eltérő tartalmú foglalkozást vagy óracserét az igazgatóhelyettesek intézik.
A heti egy órás tárgyak esetében félévenként legalább három, a két – három órás tárgyak esetében hat, ennél magasabb óraszámú tantárgy esetén legalább tíz érdemjegy alapján osztályozható a tanuló.
A pedagógus kérésére az anyanap kiadását az oktatási igazgatóhelyettes biztosítja (lehetőleg ne legyen a szünet előtti vagy közvetlen utáni tanítási nap).
b./ Vezetők és a szülői munkaközösség közötti kapcsolattartás rendje
Az igazgató és a gimnázium szülői munkaközösségének képviselője szükség szerint, de legalább félévenként ül össze. Az igazgató az üléseken tájékoztatást ad a gimnázium munkájáról.
A szülői munkaközösség képviselőjét a nevelőtestületi értekezlet szülői munkaközösséget érintő napirendi pontjainak tárgyalásához meg kell hívni. Az osztályok szülői munkaközösségének képviselőivel az osztályfőnökök szükség szerint, de legalább félévenként egy alkalommal találkoznak. Az intézmény a szülői munkaközösség részére a következő kérdésekben biztosít véleményezési jogosultságot:
a Szervezeti és Működési Szabályzatnak a szülőket is érintő rendelkezéseiben,
bármely, a szülőket anyagilag érintő ügyben,
az iskola és a család közötti kapcsolattartás rendjének megállapításában,
a Házirend meghatározásában.
c./ Pedagógiai munka belső ellenőrzésének rendje
A nevelő-oktató munka belső ellenőrzésének rendjét az általános igazgatóhelyettes szervezi meg.
A belső ellenőrzés félévenként elkészítendő, nyilvános ellenőrzési terv szerint történik. Az igazgatóhelyettes elrendelhet az ellenőrzési tervben nem szereplő, eseti ellenőrzéseket is.
A nevelő-oktató munka belső ellenőrzésére jogosultak:
az igazgató,
az igazgatóhelyettesek,
a szakmai munkaközösség-vezetők.
Az ellenőrzés fő célja a segítségnyújtás, tapasztalatszerzés, és annak továbbadása. Az iskolavezetés az éves munkatervezet előterjesztésekor tájékoztatót ad arról, hogy az adott tanévben az iskolai élet mely területét kívánja ellenőrizni elsősorban.
A nevelő-oktató munka színvonalának emelését segítheti egymás óráinak meglátogatása, bemutató órák, foglalkozások tartása, kölcsönös hospitálások.
Az ellenőrzést végzők általában bejelentik látogatásaikat, de ez nem kötelező érvényű. A szerzett tapasztalatokat, tanulságokat megbeszélik.
Az ellenőrzés módszerei:
tanórai és tanórán kívüli látogatások,
a tanulók írásbeli munkáinak vizsgálata,
beszámoltatás szóban vagy írásban.
Az ellenőrzés tapasztalatait a pedagógusokkal egyénileg, illetve szükség szerint az illetékes szakmai munkaközösséggel kell megbeszélni. Az általánosítható tapasztalatokat nevelőtestületi értekezleten összegezni és értékelni kell.
Az igazgató közvetlenül ellenőrzi az igazgatóhelyettesek nevelő-oktató munkáját.
3./ A tanárok minőségi munkájának elismerését és díjazását a gimnázium minőségbiztosítási programja tartalmazza.
5./ Külső kapcsolatok rendszere, formája
Az iskolát külső kapcsolataiban az igazgató képviseli. Az iskola rendszeres kapcsolatot tart fenn
a Fenntartóval,
helyi önkormányzattal,
az MKPK Oktatási Bizottságával, KPSZTI-vel
a magyarországi egyházi iskolákkal,
a támogató alapítványok kuratóriumaival,
a körzetéhez tartozó általános iskolákkal és gimnáziumokkal
6./ A gimnázium működésének rendje, nyitva tartás, vezetők intézményben való benntartózkodása
A gimnázium szorgalmi időszakban hétfőtől péntekig 6 órától 21 óráig tart nyitva. A tanulók 7 óra és 16 óra között tartózkodhatnak a gimnáziumban, azon túl csak tanári felügyelettel.
A tanítási szünetekben külön ügyeleti rendet kell kialakítani., ez megtalálható az igazgatói hirdetőn és a honlapon.
Nyáron minden hét szerdáján 9 óra és 13 óra között lehet a hivatalos ügyeket elintézni.
Az uszodának külön működési szabályzata van.
A gimnázium tanulóinak étkeztetése 11.45 és 15.10 óra között van.
A heti pihenőnapon és munkaszüneti napon tartott rendezvényeken csak ügyelet működik. A gimnázium rendezvényei esetén a nyitva tartás rendjéről az igazgató rendelkezik.
A tanítási órákat és szüneteket a házirend szabályozza.
A hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári irodában történik a második és a harmadik óra utáni szünetben.
Az igazgatói hirdetések az igazgatói hirdetőtáblán találhatók a bejáratnál. Erre csak előzetes igazgatói engedéllyel tehetnek fel hirdetést. (Egy program jóváhagyása nem jelenti ennek az engedélynek megadását!)
7./ A létesítmények és a helyiségek használata
Az üresen álló helyiségeket zárni kell.
Az egyes helyiségek, létesítmények berendezéseit csak a leltárfelelős vagy a gondnok tudtával az iskola vezetőinek engedélyével, szállítólevél ellenében lehet az épületből kivinni.
A külső igénybevevők külön megállapodás szerint tartózkodhatnak az épületben. Ennek szervezésével a gondnok van megbízva. A vele való előzetes egyeztetés után lehet az iskolai idő után a termeket használni.
A szaktantermekben, laboratóriumokban, számítógéptermekben a felszereléseket, műszereket csak szaktanár irányításával lehet használni.
A szertárakat az igazgató által megbízott tanárok kezelik.
Az osztálytermekért a tanulók /és az osztályfőnökök/ felelnek.
A könyvtár olvasótermét a tanulók a nyitva tartás idején bármikor használhatják.
Az iskola klubtermét, dísztermét, kápolnáját a tanulók csak külön engedéllyel és a gondnokkal egyeztetve használhatják. Délutáni, esti rendezvényeket tantermekben csak előzetes egyeztetés alapján, igazgatótól kapott engedéllyel tarthatnak, tanári felügyelettel.
8./ Az ünnepélyek, megemlékezések rendje, a hagyományápolással kapcsolatos feladatok
A nemzeti és iskolai ünnepek megünneplése iskolai szinten történik, melyet az igazgatóhelyettesek készítenek elő.
Az iskola minden tanévben hagyományos ünnepélyeket és rendezvényeket tart. Ünnepélyek: /Tanévnyitó, tanévzáró, március 15., október 23., Szent Margit és karácsonyi ünnepély, szalagtűzés/. A március 15-i és október 23-i ünnepélyeket központi szervezésben oldjuk meg.
Rendezvények: Szent Margit nap, szalagavató bál, ballagás.
A gimnáziumi bálok megrendezéséért – az iskolavezetés segítsége mellett – a DÖK vezetője felelős.
Az osztályrendezvényekért az osztályfőnök felelős.
A gimnázium diáknaptárt és évkönyvet jelentet meg.
Félévenként értékeljük az osztályok teljesítményét.
A gimnáziumban iskolarádió és iskolaújság működtetését az igazgató megbízása alapján pedagógus végzi.
9./ Vizsgaszabályzat
A tanuló tanóra alóli rendkívüli felmentését, osztályozó-, illetve különbözeti vizsgára bocsátását az igazgató engedélyezi.
Az osztályozó és javító vizsgák:
Az osztályozó és javító vizsgák idejét a tanév rendje szabályozza.
Osztályozó vizsgára, az erre rendszeresített nyomtatványon, a szaktanár javaslata alapján jelentkezhet a tanuló.
Az osztályozó vizsgát az igazgató engedélyezi.
Az osztályozó vizsga letétele nem mentesít a tanórán való részvétel alól.
Az osztályozó vizsgát az igazgatóhelyettes szervezi.
Az osztályozó vizsga szóbeli és írásbeli részből áll.
Az osztályozó írásbeli vizsga ideje 45 perc és maximálisan 60 pont szerezhető.
A szóbeli 10 perc és 40 pontot szerezhet maximálisan.
Az érdemjegy a középszintű érettségi pontozás szerint kerül megállapításra.
Az érdemjegyet az anyakönyvbe be kell vezetni.
A javítóvizsga formai szabályai azonosak az osztályozó vizsgáéval.
10./ Az iskola órarendje
Az órarend elkészítését az általános igazgatóhelyettes koordinálja, felügyeli, irányítja.
Az órarend készítőjének a szükséges dokumentumokat az igazgató a rendelkezésére bocsátja.
Az elkészített órarendet az igazgató engedélyezi.
Az órarend készítésénél a legalapvetőbb szempont a diákok érdeke. A diákok érdekeivel egybeesik, hogy lehetőség szerint érvényesüljenek a tanárok órarendjében a hatékony munkavégzés, az egyenletes terhelés megvalósítását illetve egyéb – indokolt – emberi tényezőket figyelembe vevő szempontok.
Fontos cél az órák elhelyezésénél a szaktantermek minél teljesebb kihasználása.
Az órarend – lehetőség szerint – adjon alkalmat óralátogatásokra /munkaközösség-vezetők, osztályfőnökök részére/, adjon lehetőséget szakszerű helyettesítésekre is.
11./ Az iskola felvételi rendje
A hatályos jogszabályok és a kiadott felvételi jogszabályok szerint történik.
A gimnáziumunk vallási tekintetben elkötelezett katolikus intézmény. Így elsősorban keresztény, vallásukat gyakorló családok gyermekeit fogadja be tanulóként, akik hitoktatásban már részesültek, s a vallási előírásokat követik és gyakorolják. Természetesen, ha a felvételi keretszám lehetővé teszi, más vallású, illetve más világnézetű, kiváló tanulmányi eredményt felmutató tanulókat is felvesz a gimnázium abban az esetben, ha az illető elfogadja az iskola szellemiségéből fakadó értékrendet.
A gimnáziumba jelentkezők a központi írásbelin vesznek részt. A leendő diákok megismerését az igazgató szervezi, a megjelenő felvételi tájékoztató alapján.
Emelt szintű csoportok indításáról tanévenként a nevelőtestület véleménye alapján az iskolavezetés dönt. Felsőbb osztályokba jelentkezők felvételét az igazgató engedélyezi.
12./ A tanuló mulasztásának igazolási rendje
Minden hiányzást csak az ellenőrző könyvben, szülői aláírással lehet igazolni, csatolni kell az orvosi igazolást is.
Ha a tanuló a mulasztást követő első napon vagy legkésőbb nyolc napon belül nem igazolja távolmaradását, mulasztott órái igazolatlannak számítanak.
A szülő tanévenként legfeljebb három tanítási napról való távolmaradást igazolhat előzetes kérelem alapján. Előzetes engedélyt erre a három napra a szülő írásban kérhet az osztályfőnöktől, ezt meghaladó távolmaradást az igazgató engedélyez.
Az engedély után a szülőnek igazolni kell a hiányzást.
A testnevelési órán mindig kötelező a részvétel minden tanulónak. A gyógy-testnevelésben résztvevők az első és utolsó órán nem kötelesek jelen lenni.
Ha a tanulónak a testnevelés órán nincs felszerelése, akkor két héten belül egy tömegsport órán kell részt vennie. Ezzel pótolja az elmaradt órát.
Felmentések:
Eseti felmentést a szülő kérhet az ellenőrzőben.
Egyéb felmentést kizárólag az iskolaorvos adhat, amelyet a testnevelő tanár és az osztályfőnök tudomásul vesz.
Egész évre felmentést szeptember végéig, az iskolaorvosnak bemutatott szakorvosi (járóbeteg vizsgálati lap) bemutatásával adhat az iskolaorvos.
A tanulónak egy tanévben igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen nem haladhatja meg a 250 tanórát.
Aki 5 óránál több igazolatlan órával rendelkezik, annak a szüleit írásban értesíti az igazgató.
Aki 10 óránál több igazolatlan órával rendelkezik, annak a szüleit és az önkormányzatot értesíti az igazgató.
Akinek 20 óránál több igazolatlan órája van, az ellen az igazgató eljárást indít a törvények szerint.
Ha egy tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása a 250 órát vagy egy adott tantárgyból a tanítási órák 30%-át meghaladja, és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen.
13./ Étkeztetés, térítési díj befizetésének és visszafizetésének rendje
Kedvezményes étkeztetést a minden tekintetben rászoruló tanulók kapnak.
A lemondott étkezésre befizetett összeget vissza kell fizetni.
14./ A tankönyvrendelés rendje
Az igazgató gondoskodik arról, hogy a felhasználható tankönyvek és segédletek hivatalos jegyzéke megfelelő időben és kellő példányszámban álljon rendelkezésre az iskolában.
Az SZMK véleményezi, hogy az egyes tankönyvek és segédletek milyen anyagi megterhelést jelentenek.
Az iskolában használt tankönyveket a tankönyvrendelet alapján az iskola határozza meg a munkaközösségek javaslata alapján.
15./ A tanév helyi rendje
A tanév helyi rendjét, programjait a nevelőtestület határozza meg a tanévnyitó értekezleten, amit a munkatervben rögzítenek.
A tanév helyi rendjét, a gimnázium rendszabályait és a balesetvédelmi előírásokat az osztályfőnökök az első tanítási héten ismertetik a tanulókkal, az első szülői értekezleten pedig a szülőkkel.
V.
Pedagógiai Program
A nevelőtestület által elfogadott pedagógiai program képezi a gimnáziumban folyó nevelő – oktató munka tartalmi, szakmai alapjait.
A gimnázium pedagógiai programja meghatározza:
a./ a gimnáziumban folyó nevelés – oktatás céljait, megvalósításának módozatait,
b./ a gimnázium helyi tantervét, ennek keretén belül:
az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyakat, a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozásokat és azok óraszámait, a tankönyveket, az előírt tananyagot és követelményeit,
a gimnázium magasabb évfolyamára lépés feltételeit,
Budapest, 1114 Villányi út 5-7.
(06 1) 381 0910
(06 1) 381 0904
