4-5. ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI JEGYZÉK

 

Az alábbi  felvételi lista értelmezése:

 

  • Felvettek: ABC SORRENDBEN A KÓDOK ÉS ALATTA ABC SORRENDBEN A JELSZAVAK - VAGYIS ITT NINCS SORREND.
     

  • Várólista:  „bekerülési” SORRENDBEN: A felvételiző megfelelt, de csak akkor tudjuk majd felvenni, amennyiben szabadul föl hely.
    Mikor kap visszajelzést a várólistás? Kb. április 30-a után lesz a honlapon olvasható az eredmény, mivel az iskolának meg kell várnia a Felvételi Központ visszajelzését.
    DE érdemes tudni, a 4-5 évfolyamos felvételizőknél még nagyon nagy a fluktuáció, a várólistáról az elmúlt években még nagyon sokan bekerültek: kb. 60-80 fő, hiszen minden jelentkező több iskolát jelöl meg.
     

  • Nem fölvettek: ABC SORRENDBEN A KÓDOK ÉS ALATTA ABC SORRENDBEN A JELSZAVAK - VAGYIS ITT NINCS SORREND.
    A nem felvettek összes adatát és regisztrációját a következő napokban töröljük.

FELVÉTELI JEGYZÉK

A 4-5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSRE JELENTKEZŐK

 

Amennyiben a tanuló felvételt nyert iskolánkba, ugyanakkor másik iskolát is megjelölt, és mégis úgy dönt, hogy hozzánk akar járni, akkor érdemes ennek megfelelően módosítani (2018. márc. 21-22.) a tanulói adatlapot, egyébként az ő helyére mást kell, hogy fölvegyen az iskola.

LEHET KÉPZÉSI FORMÁT IS MÓDOSÍTANI: A HIVATALOS TANULÓI ADATLAPON!

(Az internetes felületünkön a módosítás nem hivatalos, de kérjük, hogy ott is tegyék meg - mert sokat segít a munkánkban!)


A végleges döntésről szóló értesítést 2018. április 27-ig postázzuk, de már korábban olvasható lesz az iskola faliújságján és a honlapon is.

FELVETTEK

ABC SORRENDBEN A KÓDOK ÉS ALATTA ABC SORRENDBEN A JELSZAVAK - VAGYIS ITT NINCS SORREND.

IGEN  --  OKTATÁSI AZONOSÍTÓ vagy  IGEN  --  KÓD

IGEN -- 2004JJANKA

IGEN -- 71759602686

IGEN -- 71759602882

IGEN -- 72026209807

IGEN -- 72338468748

IGEN -- 72340644207

IGEN -- 72341813921

IGEN -- 72343658556

IGEN -- 72343670766

IGEN -- 72343675833

IGEN -- 72343677284

IGEN -- 72343804206

IGEN -- 72345809159

IGEN -- 72345849664

IGEN -- 72346175974

IGEN -- 72346205714

IGEN -- 72346211177

IGEN -- 72346231625

IGEN -- 72346335826

IGEN -- 72346384778

IGEN -- 72346392401

IGEN -- 72348446726

IGEN -- 72349480651

IGEN -- 72350293203

IGEN -- 72351004261

IGEN -- 72351134373

IGEN -- 72352252792

IGEN -- 72352385420

IGEN -- 72352593530

IGEN -- 72352593675

IGEN -- 72353463316

IGEN -- 72354580569

IGEN -- 72354588567

IGEN -- 72354876858

IGEN -- 72354906204

IGEN -- 72354908263

IGEN -- 72354910593

IGEN -- 72354911222

IGEN -- 72354917718

IGEN -- 72354926584

IGEN -- 72354929924

IGEN -- 72354930676

IGEN -- 72355378312

IGEN -- 72355541251

IGEN -- 72355544905

IGEN -- 72355545288

IGEN -- 72359354981

IGEN -- 72360658139

IGEN -- 72360668968

IGEN -- 72360828678

IGEN -- 72361020877

IGEN -- 72361461906

IGEN -- 72363538813

IGEN -- 72364728975

IGEN -- 72364732207

IGEN -- 72365054630

IGEN -- 72365074471

IGEN -- 72365377088

IGEN -- 72368056414

IGEN -- 72368072679

IGEN -- 72368084849

IGEN -- 72369175590

IGEN -- 72369259082

IGEN -- 72369274060

IGEN -- 72370345915

IGEN -- 72370651098

IGEN -- 72370743108

IGEN -- 72371196480

IGEN -- 72371203834

IGEN -- 72372170890

IGEN -- 72373121460

IGEN -- 72373138207

IGEN -- 72373138664

IGEN -- 72373518959

IGEN -- 72375912295

IGEN -- 72375924563

IGEN -- 72376950512

IGEN -- 72377650646

IGEN -- 72380387768

IGEN -- 72380406246

IGEN -- 72380434527

IGEN -- 72381567410

IGEN -- 72381619651

IGEN -- 72382918824

IGEN -- 72382948879

IGEN -- 72383084736

IGEN -- 72383106172

IGEN -- 72384294273

IGEN -- 72385908044

IGEN -- 72385931884

IGEN -- 72388987453

IGEN -- 72528224243

IGEN -- ÁBEL-MIÉRT

IGEN -- ALMAFA13

IGEN -- ALSZI6

IGEN -- ANNAFÁTA17

IGEN -- ATGETLAM

IGEN -- BAGOLY1231

IGEN -- BATONAI

IGEN -- BERK022

IGEN -- BÉTACIKLON

IGEN -- BÉTÉES

IGEN -- BODURO220

IGEN -- BODZA

IGEN -- BOGI26

IGEN -- BÓZSI

IGEN -- CSIGABIGA

IGEN -- DODOKACSA

IGEN -- HAVAS127

IGEN -- HÓPEHELY13

IGEN -- HÓVIRÁG16

IGEN -- ÍKERA

IGEN -- KANKALIN

IGEN -- KERESZT

IGEN -- KERTÉSZ

IGEN -- KINGSMANRI

IGEN -- KKT

IGEN -- LAGYMANYOS

IGEN -- LEVENDULA8

IGEN -- LOVAS

IGEN -- MBI

IGEN -- MIRACULOUS

IGEN -- MULAVA

IGEN -- NIKITA

IGEN -- PÁLMAFA19

IGEN -- PANDA03

IGEN -- PANDA666666

IGEN -- PIMPA1123

IGEN -- ROK7A17

IGEN -- RÓZSAVIRÁG

IGEN -- RSA2003

IGEN -- RUDI

IGEN -- SAKURA29

IGEN -- SZILVA

IGEN -- SZILVA906

IGEN -- TCSHCSFH

IGEN -- TEKITOMI04

IGEN -- TUNTIKA

IGEN -- UNICORNO2

IGEN -- VIKICE

IGEN -- XÉNIA

IGEN -- ZSUZSOCU51

 

VÁRÓLISTÁSOK  SORRENDDEL

Várólista:  „bekerülési” SORRENDBEN: A felvételiző megfelelt, de csak akkor tudjuk majd felvenni, amennyiben szabadul föl hely.Mikor kap visszajelzést a várólistás? Kb. április 30-a után lesz a honlapon olvasható az eredmény, mivel az iskolának meg kell várnia a Felvételi Központ visszajelzését.

DE érdemes tudni, a 4-5 évfolyamos felvételizőknél még nagyon nagy a fluktuáció, a várólistáról az elmúlt években még nagyon sokan bekerültek: kb. 40-70 fő, hiszen minden jelentkező több iskolát jelöl meg.

VÁRÓLISTA -- 1. hely: 71969428920

VÁRÓLISTA -- 2. hely: 72355537526

VÁRÓLISTA -- 3. hely: 72389059810

VÁRÓLISTA -- 4. hely: KA03DO04

VÁRÓLISTA -- 5. hely: 72383671294

VÁRÓLISTA -- 6. hely: HÓEMBER

VÁRÓLISTA -- 7. hely: 72375564469

VÁRÓLISTA -- 8. hely: 72370967129

VÁRÓLISTA -- 9. hely: 72346225074

VÁRÓLISTA -- 10. hely: VIKTOR0304

VÁRÓLISTA -- 11. hely: 72346232972

VÁRÓLISTA -- 12. hely: 72384291629

VÁRÓLISTA -- 13. hely: 72384292359

VÁRÓLISTA -- 14. hely: PAPUA70

VÁRÓLISTA -- 15. hely: 72349469242

VÁRÓLISTA -- 16. hely: 72351255673

VÁRÓLISTA -- 17. hely: 72343666629

VÁRÓLISTA -- 18. hely: CHARLIE7

VÁRÓLISTA -- 19. hely: 72354580353

VÁRÓLISTA -- 20. hely: 72345815020

VÁRÓLISTA -- 21. hely: 72354613042

VÁRÓLISTA -- 22. hely: 72365091053

VÁRÓLISTA -- 23. hely: SPEEDY

VÁRÓLISTA -- 24. hely: 72383008879

VÁRÓLISTA -- 25. hely: 72343626982

VÁRÓLISTA -- 26. hely: HÉTVEZÉR02

VÁRÓLISTA -- 27. hely: 72380838798

VÁRÓLISTA -- 28. hely: 72318180346

VÁRÓLISTA -- 29. hely: JELSZAVAS

VÁRÓLISTA -- 30. hely: 72344270188

VÁRÓLISTA -- 31. hely: HÓKI1517

VÁRÓLISTA -- 32. hely: 72360879363

VÁRÓLISTA -- 33. hely: 72381131087

VÁRÓLISTA -- 34. hely: 72357886731

VÁRÓLISTA -- 35. hely: 72370966972

VÁRÓLISTA -- 36. hely: 72326676443

VÁRÓLISTA -- 37. hely: 72380212654

VÁRÓLISTA -- 38. hely: 72370993100

VÁRÓLISTA -- 39. hely: 72343662577

VÁRÓLISTA -- 40. hely: 72325875531

VÁRÓLISTA -- 41. hely: 72376240910

VÁRÓLISTA -- 42. hely: 72374267497

VÁRÓLISTA -- 43. hely: ABIGÉL

VÁRÓLISTA -- 44. hely: 72351255136

VÁRÓLISTA -- 45. hely: 72359303982

VÁRÓLISTA -- 46. hely: PÉLDABE423

VÁRÓLISTA -- 47. hely: BÚZAVIRÁG

VÁRÓLISTA -- 48. hely: SÖDÖNKE685

VÁRÓLISTA -- 49. hely: 72365085118

VÁRÓLISTA -- 50. hely: 72365052912

VÁRÓLISTA -- 51. hely: 72362987065

VÁRÓLISTA -- 52. hely: 72368051679

VÁRÓLISTA -- 53. hely: 72354904747

VÁRÓLISTA -- 54. hely: BUBASA

VÁRÓLISTA -- 55. hely: MELONE310

VÁRÓLISTA -- 56. hely: 72368062912

VÁRÓLISTA -- 57. hely: 72360659495

VÁRÓLISTA -- 58. hely: 72343807763

VÁRÓLISTA -- 59. hely: 72385896050

VÁRÓLISTA -- 60. hely: 72346227749

VÁRÓLISTA -- 61. hely: KINCS

VÁRÓLISTA -- 62. hely: 72384287911

VÁRÓLISTA -- 63. hely: 72360665803

VÁRÓLISTA -- 64. hely: 72383656162

VÁRÓLISTA -- 65. hely: 72354900710

VÁRÓLISTA -- 66. hely: 72344697399

VÁRÓLISTA -- 67. hely: GERASZIM

VÁRÓLISTA -- 68. hely: 72343798824

VÁRÓLISTA -- 69. hely: DRAGONFLY1

VÁRÓLISTA -- 70. hely: 72364128088

VÁRÓLISTA -- 71. hely: 72365122169

VÁRÓLISTA -- 72. hely: MACISAJT16

VÁRÓLISTA -- 73. hely: 72380485221

 

 

NEM FELVETTEK:

Nem felvettek: ABC SORRENDBEN A KÓDOK ÉS ALATTA ABC SORRENDBEN A JELSZAVAK - VAGYIS ITT NINCS SORREND.

A nem felvettek összes adatát és regisztrációját a következő napokban töröljük.

NEM -- V.D. 2003.02.23.

NEM -- 71767626628

NEM -- 71965194298

NEM -- 71985067096

NEM -- 72144384657

NEM -- 72307192204

NEM -- 72331619813

NEM -- 72343631543

NEM -- 72343678853

NEM -- 72343679716

NEM -- 72344274650

NEM -- 72345849172

NEM -- 72346173835

NEM -- 72346196301

NEM -- 72346208770

NEM -- 72346429397

NEM -- 72348450522

NEM -- 72348609723

NEM -- 72348672404

NEM -- 72352582920

NEM -- 72352692207

NEM -- 72352694909

NEM -- 72354602746

NEM -- 72354611843

NEM -- 72354915704

NEM -- 72354921695

NEM -- 72355536565

NEM -- 72355613619

NEM -- 72357683336

NEM -- 72359284644

NEM -- 72359361378

NEM -- 72359364173

NEM -- 72360317425

NEM -- 72360362251

NEM -- 72360662561

NEM -- 72360672853

NEM -- 72360687050

NEM -- 72361453495

NEM -- 72361462903

NEM -- 72361557041

NEM -- 72365080407

NEM -- 72365094609

NEM -- 72365103341

NEM -- 72366032923

NEM -- 72368066330

NEM -- 72369246870

NEM -- 72369248561

NEM -- 72371261239

NEM -- 72371974727

NEM -- 72373141196

NEM -- 72375925319

NEM -- 72377221651

NEM -- 72379071633

NEM -- 72381686823

NEM -- 72381687357

NEM -- 72382933197

NEM -- 72383105291

NEM -- 72383475748

NEM -- 72383660951

NEM -- 72385333572

NEM -- 72386057779

NEM -- 72390847772

NEM -- 7284294818

NEM -- ALEX2003

NEM -- ARANYECSET

NEM -- ÁRON

NEM -- BÁLNA03

NEM -- BARBERAK

NEM -- BUBORÉK

NEM -- BYCALY

NEM -- CHELSEA-FC

NEM -- CSIGAHÁZ14

NEM -- CSIKÓHAL

NEM -- EMMAMÁRIA

NEM -- EPERKE08

NEM -- FRANCISKA

NEM -- GYÉMÁNT

NEM -- JAKI2003

NEM -- KÉMERI

NEM -- KÖPEC2003

NEM -- MACILACI

NEM -- MADÁRLES

NEM -- MANCA

NEM -- MICIMACI

NEM -- MINTAPINTY

NEM -- OM72349920294

NEM -- SZUVERÉN

NEM -- TÁNCOS

NEM -- TIZIANO

NEM -- TOBY

NEM -- TULIPÁN

NEM -- WEBSTER314