Tóth Márton

magyar, történelem

osztályfőnök (8.b)

Miért fontos történelmet tanulni-tanítani: egy kicsit jobban a „helyünkre kerülünk”. Nem árt. Térben, időben – családban, nemzetben – az emberi nem nagy történetében. Egyszerre kicsit jobban kezdjük érteni a nagymamát, a városképet, a szomszédot, az országot, ahol élünk, netalántán mindezáltal magunkat is. Aki nincs a helyén, frusztrált lesz. Neked itt a helyed: tanulj történelmet!

Magyartanulás: hajóút; a figyelem fegyelmezése; érettségitárgy…; tér, ami arra hív, hogy megfogalmazzam a legalapvetőbb emberi kérdéseket… – kinek mi.  

Magyartanítás: „gúzsba kötötten táncolni” (meg persze TÉR, ami arra hív… stb.)

A nyelvészet meg… hát igazából minden nyelvészet!

Középiskolai irodalmi kánon: nem akarom, hogy mindent elolvass a könyvespolcról – de tudd, hogy mi van a polcon, hogy amikor eljön az ideje, ott legyen számodra, amire szükséged van.

Az idős Weöres írja: „Közeleg amaz idő, amikor az ember a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, a lábától nem jár, a kezétől nem fog. Ekkor végleg befelé kell fordulni. Belül sétálni, befelé figyelni. Csak a belső táj ne legyen barátságtalan.” E belső tájat azonban nem csak bejárni, felfedezni van módunk, de úgy-ahogy be is lakhatjuk, alakíthatjuk. És mindezzel egyáltalán nem is kell addig várni, míg megöregszünk. Szépíti ezt a vadregényes rengeteget a művészet, az irodalom, ahogy hat rád – merthogy hat, és ez ellen a középiskolások sincsenek beoltva.