Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk

„Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!”

(Babits Mihály: Petőfi koszorúi)

Március 15-e nem csupán egy nap, hanem 1848–1849 egész történetét idézi föl bennünk, amely tele van izgalmas fordulatokkal, hősökkel és önfeláldozással; míg a másik oldalon cselszövőkkel, és esküszegőkkel. Mintha egy nagyszabású, többfelvonásos dráma jeleneteinek a részesei lennénk: 1848. március 15-én a nyomda előtt és a Nemzeti Múzeumnál, július 11-én a képviselőházban, szeptember 29-én az első katonai diadalban Pákozdnál, majd 1849 tavaszának győztes csatáiban, április 14-én a Debreceni Nagytemplomban, május 21-én pedig Budavár falain. De nem hiányoznak a tragikus vagy rémdrámai jelenetek sem: Zalatna, Nagyenyed, Abrudbánya füstölgő romjai, a zentai áldozatok, Petőfi eltűnése a segesvári ütközetben, a világosi fegyverletétel, Kossuth búcsúja Orsovánál, legvégül az aradi és pesti kivégzések. A magyar polgári nemzet születésének állomásai, mára pedig nemzeti önazonosságunk építőkövei.

Tisztelettel hajtunk fejet nemzeti történelmünk példaadó korszaka előtt.