2020.05.14.

Szülőknek úgy, hogy fiaik is értsenek belőle.

Nagyapáink, anyáink, de még mi is - kedves Szülők - emlékszünk,
mintha valami ilyesfélét átéltünk volna.
40 napig, vagy 40 évig.

És mintha ez most újra felütné fejét.
Járvány a járványban,
Lelket öldöklő a testben öldöklőben.

Már akkor is csendben és suttyomban néztünk körül zárt otthonunkban,
van-e valahol egy bekapcsolt mikrofon, egy bekapcsolt kamera.
És - mintha ma lenne - a titokban megbeszélt találkák barátainkkal az erdőben,
ki-ki a maga útján érkezvén oda -
mindez oly ismerősen cseng.
Mint ahogy a zárt ajtók közt hallgatott Szabad Európa -
a zárt ajtók közt celebrált mise.

És jajj, jajj a munka.
A silány is elég volt, és elfogadták.
A selejt is elég volt, eladták.
És ha közben, a munkahelyi látszatlét alatt,
fusiban más volt a kezünk ügyében,
elfogadták.


Jajj, akkor kísértet járta be Európát,
és most egy alattomos
járvány a járványban
kísérti életünk.

Tudtuk, hogy következmények nélküli életet éltünk,
tudtuk, hogy akkor is van
munka, és munkahely,
ha valójában nincs is;
tudtuk, hogy a látszatot is
elfogadják igaznak,
de most az igaz is csalóka,
és a győzelem is egy kicsit simlis.

És ma is tudjuk,
hogy a hazugság éppúgy igaznak tűnik,
ahogy a verejtékkel elért eredmény hamisnak;
hogy igazi mérték,
és igazi bíró nincsen;
hogy zárt ajtónk mögé senki sem lát,
legfeljebb az arcát
gyolccsal eltakaró Isten.

Jajj, csak ne szokja meg ezt az utókor,
fiaink, lányaink, unokáink,
és mi magunk.