2020.03.29.

Nekünk, diákoknak van tennivalónk és ennivalónk.
De mi lesz azokkal, akik...

Jajj, gondoljunk rájuk is,

A büfés bácsira, akinél már nem vásárlunk;
az utcán kószáló hajléktalanra;
aki nem talál már eldobott élelmet;
a pincérre, kinek nincs kit jó szóval kiszolgálnia;
a szerelőre, kinek nincs mit megjavítania;
az orvosra, ápolóra, kinek tengernyi javítanivalója van;
igen, arra is, ki tán az utcából élt meg,
és csak bízunk abban, hogy majd utána jobb életre lel;
a boltosra, aki önzetlenül nyitva tart,
a boltosra, ki bezárja ajtaját és kilátásait;
azokra, akik nehezen éltek együtt,
és most azt újra meg kell tanulniuk;
a kétségbeeső munkátlan munkásra,
kinek családot kell eltartania;
az édesanyára, aki egyszerre dolgozik
és vigyázza gyermekét;
az édesapára, aki egyszerre dolgozik
és tanítja gyermekét;
a hajnalban ébredő, reggel botorkáló,
délre kifulladó öregekre,
kiknek úgy kell segítséget nyújtanunk,
hogy nem segíthetünk - hát találjuk ki,
hogy is segíthetünk!

Annyi mindenkire kell gondolnunk,
hogy felejtsük el saját gondjaink.

Nekünk még jó,
diákoknak, tanároknak,
még ha leterheltnek érezzük is magunkat.
Mikor a példabeszédbeli szőlőmunkások,
kik egész nap dolgoztak,
a több bért kérik, mint akik csak egy órát:
valamit nem értenek meg.
Ők legalább dolgozhattak,
legalább nem kellett egyensúlyozniuk
a lét és bizonytalanság között.

Jézus tanítása most is bölcs.